Tisztelt Hölgyeim és Uraim! (Vagy, ahogy errefelé mondanák: Uraim és Hölgyeim!)

Mint azt az előző bejegyzésben kifejtettem, az oktatás ideje alatt figyelnek arra, hogy a férfiak és a nők el legyenek egymástól szeparálva. Mert nem szeretnék, hogy az újoncok ismerkedése a tanulmányaik rovására menjen. Ez abban nyilvánul meg, hogy a zöldfülűek különböző termekben sajátítják el a légi utas kísérés alapjait, nem azonos időben kapják az ebédidőt, a büfében pedig nem szabad beszélgetni az újoncoknak egymással. A már levizsgázott -és ezért egyenruhában vonuló- sztyuvikkal természetesen szóba elegyedhetünk, de ezek általában felszínes csevegések. Az előbb említett hölgyek, úgyis mindig sietnek, a büfében csak bekortyolnak egy kávét és már húzzák is maguk mögött a bőröndöt, mint a repülő a kondenzcsíkot. A fiúk nem tehetik be a lábukat a női szállásokra, és fordítva. Az oktatók nem győzték hangsúlyozni, hogy amíg le nem tesszük a vizsgáinkat és a repülésre jogosító szárnyacskát fel nem varrjuk a zakóra, addig ez így is marad.
Első ránézésre ez az egész hozzáállás igazságtalannak tűnik. Második ránézésre… is. De nem volt mit tenni hozzá kellett szoknunk a szituhoz. (Most elképzelem, mit léptem volna akkor, ha hasonló szöveggel álltak volna elő, amikor a Balatonon vízimentősködtem. Lelkileg úgy dolgoztam fel, hogy most már nem vagyok a magyar tengernél, a piros gatyámat fekete öltönyre cseréltem.)
Valamelyik nap ebédidőben ilyen szellemben lézengett az egész fiú csoport a táplálkozásra kijelölt helyen, amikor is szokatlan esemény történt. Az egyik román nemzetiségű hölgy határozott mozdulattal átnyújtott egy papírdarabkát a hímnemű honfitársának, majd sarkon fordult és elindult az osztályterem felé. A távolodó lány idomait ekkor kollektíven szemügyre vette az egész csoport. Ezek után nem sokáig kellett bíztatni a srácot, hogy ugyan nézze már meg mit is tartalmaz az üzenet. Mondanom sem kell, hogy a fecnire a hölgy előzőleg a telefonszámát írta fel. Az óráink végeztével egy emberként drukkoltunk a kollégának, hogy sikeres legyen a hívása. Lélegzet visszafojtva vártuk, hogy a vonal másik végén belehallózzanak. A beszélgetésből semmit nem értettem, de a hanglejtésből annyit sikerült dekódolnom, hogy a srác az elhangzottakkal igen elégedett volt. Ugyanis hivatalos volt egy bemutatkozó beszélgetésre, az egyik közeli étterembe. Az időzítés tökéletesnek mondható, ugyanis nem hivatkozhatott arra, hogy tanulnivalója van. De szerintem nem is akart. Ebben a helyzetben a fiúk sok sikert kívántak az úrnak az eredményes szerepléshez, azzal a hátsó szándékkal, hogy általa megismerhet más nőnemű légi utas kísérő palántákat.

A mai napra szabadságot kaptunk, de nem ám olyat mint a múlt héten. Akkor ugyanis hiába voltunk hivatalosan távol az „iskolától”, feladtak annyi házi feladatot, hogy kitöltötte az egész napunkat. Tegnap viszont sikeresen levizsgáztunk a Service modulból, ahol megtanultuk, hogy hogyan kell szakszerűen felszolgálni az italokat 10.000 méter magasban. Ennek örömére az egész csoport úgy döntött, hogy most mi ülünk be valahova, ahol rendhagyó módon fogyasztó vendégként funkcionálunk. Be is tértünk egy helyre, amelyet a tapasztaltabb kollégák ajánlottak. Mindenki kényelmesen elhelyezkedett, aztán rendeltünk. Én személy szerint egy sört csapoltattam magamnak. Aztán ahogy fogy az ital, hallom, hogy a többiek egy-egy felessel is rendelnek. A töményért soha nem voltam oda, ezért kihagytam. Ahogy kezdem felvenni a hely ritmusát, hirtelen egy kérdés villant át az agyamon: Srácok, mennyibe is kerül itt egy sör? Rövidesen megérkezett a válasz, miszerint 4.000 Ft-nak megfelelő Riyalt kell kicsengetni azért a 4 dl-es italért, aminek a felét már bekortyoltam. Gyors fejszámolást követően el is döntöttem magamban: ma nem iszok többet. A „Don’t be a pussy!” mondatot már meg sem halottam, mikor távozásom egyértelmű szándékaként rendeztem a számlát a pincérrel. Miközben taxit próbáltam leinteni megjegyeztem magamban, hogy Dohában majd nagy hasznát fogom venni annak az adottságomnak , miszerint 3 sör, hogy úgy mondjam bebódít. És akkor most finoman fogalmaztam. Ezt a 3 sör/buli arányszám még az egyetemi évek alatt kalibrálódott. Látjátok, kedveseim minden képesség jó valamire.

Azt tudni kell, hogy Dohában a nappali hőmérséklet a kellemesnek mondható 26 fok körül alakul. Ezzel már az itt tartózkodásom elején megbarátkoztam, ezért napközben általában kinyitom az ablakot, behúzom a szúnyoghálót, hadd szellőzzön a szoba. A hálót elindulás előtt ellenőrzöm, nehogy valami bogár berepüljön. Így tettem ma is, mielőtt elindultam korzózni a belvárosba. Ha már van egy kis időm körbenézek. Milyen jó lesz majd a friss szobába visszatérni, gondoltam. Ez idáig teljesen rendben van, csak egy aprócska tényt hagytam figyelmen kívül. Ez pedig az, hogy ma homokvihar volt. Aztán volt nagy meglepetés, mikor kinyitottam a szobaajtót. Az egész helyiséget ellepte a homok. Ezt úgy képzeljétek el, hogy mindent ellepett a finom, sárga por. MINDENT. Még a ruhás szekrénybe is bejutott. Hogy jutott be a szekrénybe? Hát úgy, hogy nyitva hagytam az ajtaját, hadd szellőzzenek az ingek is. Későn értem ma haza, már nincs erőm takarítani. Majd holnap felkelek korán és indítok egy mosást… Aztán még egyet… Aztán még egyet. A szobám lakhatatlanná vált, ezért a ma éjszakát a nappaliban töltöm. Még szerencse, hogy a szobatársaimnak van tartalék ágyneműje.

Üdvözöllek Titeket, jelen esetben a kanapéról:

Csahmed