Mint minden rendes állam, így Katar is megünnepli az alapításának évfordulóját. A jeles ünnep december 18-ra esik. Ez alkalomból óriási felhajtás volt ma az olajban gazdag ország fővárosának több pontján. Katonai parádé, repülőgép bemutató, tűzijáték, utcazenészek váltották egymást. Ennek következtében hatalmas tömeg hömpölygött az utcákon.
Egy ilyen alkalmat nem lehet kihagyni, gondoltam magamban miközben kimostam a csipát a szememből, aztán betaxiztam a belvárosba. De a jóból is megárt a sok, főleg, ha megéhezik az ember gyermeke. Így tértem be egy hangulatos kis vendéglőbe, ahol tradicionális arab ételeket szolgáltak fel. Sok várakozás után, nagy nehezen asztalhoz jutottam. Ahogy éppen ízletes báránysült falatkák érintkeznek az ízlelőbimbóimmal, odalép hozzám egy arab és megkérdezi, hogy csatlakozhat-e. Mondom: persze, gyere csak. Elkezdünk beszélgetni és kiderül, hogy az egyiptomi úriember angoltanárként keresi meg a kebabra valót. Amint szóba kerül Egyiptom, azzal a lendülettel meg is kérdezi, hogy mit tudok az országról. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen tanáremberrel állunk szemben. Szerintem érettségin diák olyan átfogóan még nem foglalta össze Egyiptom történelmét az óbirodalomtól kezdve Hoszni Mubarakig úgy mint én ott, akkor táplálkozás közben. Mondjuk nem is voltam megilletődve, nem úgy mint anno a középiskola végét jelentő vizsga közben. Valószínűleg átengedett a tanárúr, mert elégedetten bólogatott a szavaim hallatán. Mikor befejeztem a „tételt” lazán visszakérdeztem, hogy ő mit tud Magyarországról. A magyarok nagyon híresek arról, hogy telekommunikációs eszközöket gyártanak- mondta magától érthetődően. És előhúzza a zsebéből a Nokia telefonját, amin a Made in Hungary felirat virított. Ezt követően olyan vehemenciával sorolta az előbb említett készülék előnyeit, hogy az bármelyik reklámban megállná a helyét. Egy levegővel elmondta hogy az aksija tovább bírja, mint bármelyik másik telefoné és, hogy a képernyője sem törik be, ha elejti. Egyébként pedig az egész arab világ ezt használja. Szóval a magyarok méltán lehetnek büszkék eme technikai vívmányukra. Azt az aprócska megjegyzés kimaradt a mondandójából, hogy a Nokia telefont mi csak összeszereljük. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy most én bólogatok elismerően. Mindketten jobban jártunk azzal, hogy nem szóltam, mert teljes összhangban ittuk meg az étkezés végén az arab kávét.

Az este közeledtével elérkezettnek láttam az időt, arra, hogy hazafelé vegyem az irányt. Leintettem az első szembejövő taxit, majd kényelmesen elhelyezkedtem az anyósülésen. A nagy dugó miatt lassan haladtunk. És mint ilyenkor az általában lenni szokott beszélgetni kezdtünk. A volánnál egy 30-as éveiben járó indiai fiatalember ült. Amikor a Hungary szót meghallotta felcsillant a szeme és erős akcentussal megkérdezte: „Do you know Alaska?” Az előbb említett mondaton elmosolyodtam és szerényen azt mondtam: „No.” A taxisofőr ezen a ponton nem adta fel, hanem folytatta: „Alaska is good.” Erre nem tudtam mit mondani, bambán néztem ki a fejemből. Elképzelésem sem volt, hogy mit akarhat ezzel. Talán puputevék helyett jeges medvéket akar az út szélén látni, vagy esetleg a hófödte hegycsúcsok jobban vonzzák a homokdűnék helyett, de az is lehet, hogy téli gumira akarja költeni a fizetése egy részét. A tanácstalanság kiülhetett az arcomra, mert az újdonsült ismerősöm –indiai akcentussal– feltette a következő kérdést: „Are you from Hungry?!?” Na ezen a ponton felidegesítettem magam, mert az egy dolog, hogy rosszul ejtette ki a szülőhazám nevét. Na de a világ másik végéről jött ember ne kérdőjelezze már meg a származásomat. Ez azért mégsem azonos fajsúlyú megjegyzés, mint az előbbi Nokiás az étteremben. Ez a gondolat járt a fejemben, amikor eszeveszett mozdulatokkal kezdtem kutatni a táskámban az útlevél után. Én úgy gondoltam, hogy egy hivatalos dokumentum felmutatása minden kétséget kizáróan pontot tesz a beszélgetés végére. A hiányos földrajzi ismereteit meg majd az iPhone érintőképernyője segítségével bővítheti. A sofőr érezhette is, hogy valami nincs egészen rendben ezért egyértelművé tette: „You know, Alaska Diamond, the pornstar?!?” Jaaaaa, hát persze kiáltottam fel, immáron nem a havas tájra gondolva. Ekkora intenzív megvilágosodást Buddha érezhetett a fügefa alatt ülve, mint én a taxi anyósülésén. Ezen a ponton derült ki, hogy nem az ő földrajztudása hiányos, hanem az én asszociációs képességemen van még mit javítani. Mondtam is hogy így már mindjárt más. Jóhogy tudom miről beszélsz, Kumár testvér. Egy szó mint száz, így nem kellett felmutatnom az indiai sofőrnek az útlevelemet és mégis tisztázódott a származásom. Az út további részében basic english-t és némi activityt alkalmazva magyarázta, hogy pontosan mit is csinálna „Alaskával”, illetve, hogy a hölgynek mit is kellene vele csinálnia. „Alaska is good.” mondogatta átszellemülve a taxisofőr.
Azt a témát, hogy az előbb említett színésznő szépsége miért pont az ő társadalmi rangjával lépne kölcsönhatásba, nem érintettük. Egyrészt azért, mert túlmutat a kapcsolatunkon, másrészt meg ha már tettem egy gesztust az egyiptomi tanárnak, akkor teszek egyet neki is. Így kerek a történet. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább az „Alaska is very good.” mondatot ismételgetem.

Híresek a magyarok messzi földön. Nem hiába Pandzsáb tartományban is van szélessávú internet.

Ezzel a kellemes gondolattal búcsúzok Tőletek mára:

Csahmed