Amikor Dohába először megérkeztem és elfoglaltam a cég által kijelölt szállást, akkor szembesültem azzal, hogy az egyik lakótársam román. Megmondom őszintén, amikor megláttam az RO országkódot a neve mögött nem fogott el mérhetetlen boldogság. Természetesen ez az érzés, az ismert történelmi okok miatt keletkezett bennem, még az előtt, hogy az adott személlyel találkoztam volna. Itt főleg a XX. század eseményeire gondolok. A történelem, mind középiskolai tantárgy, mind pedig hobbi szinten a kedvenceim közzé tartozott. (Az egyetemi felvételi vizsgát is történelemből tettem le) Tehát magamban egyfajta reflexszerű ellenérzést véltem felfedezni csupán egy ismeretlen személy származási országa miatt.

Ahogy teltek-múltak a hónapok a véleményem a fentiekkel kapcsolatban megváltozott. Az ilyen fajta változás természetszerűen nem zajlik egyik pillanatról a másikra.
A Válozás a következőképpen zajlott le:
A karrierem elején kimondottan élveztem azt, a színes és vegyes összetettségű társaságban bármikor találok magamnak beszélgetőpartnert. Az hosszú járatok után járó 24-30 órás városban tartózkodás ideje alatt szerettem felfedezni az adott város nevezetességeit. A kezdetekben egyáltalán nem érdekelt, hogy ki az, aki ki szeretne jönni a városba. Ha valaki akart jönni, akkor én abban partner voltam.
Egy idő után azt vettem magamon észre, hogy a 10.000 főt számláló légiutas kísérő gárda közül azokat a kollégákat részesítem előnyben, akik Európából származnak. Itt szeretném megjegyezni, hogy az Európa általában Kelet-Európát jelent. Ugyanis az a fajta szigorúság illetve értelmetlen szabályok tömkelege, amit a vezetőség velünk szemben támaszt nem alternatíva egy jóléti társadalomból származó egyén számára. Még, a magas fizetés ellenére sem. Ezért csak elvétve találhatóak olyan kollégák a sorainkban, akik az egykori vasfüggöny nyugati oldalán látták mag a napvilágot. Eddig a 1,5 éves karrierem során egy olasszal, egy franciával, két skóttal, egy írrel, egy hollanddal, három angollal, három portugállal és öt spanyollal repültem. Hát, ha nincsenek nyugat-európaiak, akkor vannak viszont kelet-európaiak. A környező országok közül a legtöbben Romániából jöttek (több, mint 1.000 fő). Utánuk következnek a szerbek, majd a bosnyákok (A két nemzetiség összességében kiteszi az 1.000 főt). Mi, magyarok ritkának számítunk a cégnél. ugyanis olyan 25-30 magyar légiutas kísérő repül a Qatar színeiben.

Én ezt a leosztást egyáltalán nem bánom. Ugyanis így majdnem minden járaton van egy olyan kelet-európai, akivel, hogy úgy mondjam, egyeznek a preferenciáink. Mi vagyunk azok a fiatalok, akik a szállodába megérkezést követően vesszük a fáradtságot és elmegyünk városnéző körútra. Ez az ázsiaiakra általánosságban nem mondható el. Ők jellemzően bezárkóznak a szobájukba és berendelik a szobaszervizt. Ezt onnan tudom, hogy amikor megyek reggelizni, akkor a folyosón, amelyiken el vagyunk szállásolva, nem is lehet mást látni, mint az ajtó elé kitett tálcákat, rajta a kajamaradékkal. Ezen kívül ők azok, akikkel egyezik a munkamorálunk. Ha európaival repülök – tisztelet a kivételnek – akkor tudom, hogy nem fog jelentéktelen dolgon fennakadni. Nem fog minden apró dolgot jelenteni a rangidős kollegának, aki egyben felügyelő is. Ha bármilyen probléma lép fel, akkor azt ott helyben egymás között megbeszéljük. Az idő előrehaladtával egyre csak erősödött bennem az az érzés, hogy nincs is olyan nagy gondolkodásmódbeli, hozzáállási különbség ezen területről jött emberek között. Legalábbis, ami a fiatalokat illeti. Nemsokára csak úgy kezdtem el emlegetni őket: A Mi Fajtánk.

A román lakótársammal időközben annyira jó kapcsolat alakult ki, hogy most már nyugodtan kijelenthetem: barátok vagyunk. Egy rendkívül jó meglátásokkal rendelkező srác. Az ízlésünk és a világlátásunk is hasonlónak mondható.
Egyik alkalommal mindketten szabadságon voltunk és elhatároztuk, hogy elmegyünk sörözni. Felmerült minden olyan téma, ami egy baráti sörözés alkalmával felmerülhet. Ekkor már jó egy éve együtt laktunk. A beszélgetés alatt érintettük a politikát ebből következően a történelmet is. Illetve a történelemnek azon részét is, amelyik az országaink közötti nézeteltérésre ad okot. És igen, a fennálló nézetkülönbségeket baráti módon, normális hangnemben egymás elé tártuk. Annyira belemerültünk, hogy közben bezárt a hely és mennünk kellett. A beszélgetést hazafelé menet a taxiban, majd másnap a nappaliban folytattuk. Hosszas beszélgetés után arra a következtetésre jutottunk, hogy, ha a németek és a franciák a XX. század történésein túllendülve a nézetkülönbségeket meg tudták beszélni, akkor talán mi is meg tudjuk.  

Szóval itt, a Közel-Keleten nincs értelme fenntartani azokat a nézetkülönbségeket, amelyeket a történelem viharai idéztek elő a messzi Európában. Egymásra vagyunk mi itt utalva, mi a Mi Fajtánk!

Az egyik ilyen baráti sörözés alkalmával rákérdeztem a lakótársamnál, hogy mi annak az oka, hogy ilyen sok román dolgozik a Qatar Airwaysnél. A srác meg kifejtette, hogy egy kormányzati döntés húzódik meg a jelenség mögött. Nevezetesen, hogy Románia valamilyen terméket, ha jól emlékszem élelmiszert a világpiaci árnál kedvezőbben ad el Qatarnak. Cserébe Qatar vállalta, hogy egy bizonyos részét a munkaerőpiacának megnyitja a román munkavállalók előtt. Ugyanis tisztában vannak vele, hogy a román fiatalok a megkeresett összeget úgyis az anyaországukban fektetik majd be.

Időközben kijött az augusztusi beosztás. Amiben négy darab szabadnapot találtam egyhuzamban. Szerencsére a menedzsment is úgy gondolta, ahogyan én: rám fér egy kis pihenés. Négy nap pont elég lesz regenerálódásra gondoltam akkor, amikor a járataink telítettségét nézegettem Európába. Különösen Olaszországba vágytam most így hirtelenjében. Ugyanis a közelmúltban a Milánó melletti comói tó mellett eltöltött néhány óra rendkívüli módon feltöltött érzelmileg.  De ahogy cselekvésre került a sor sajnos meg kellett állapítanom, hogy a járatainak az adott időpontban a napfényes Itália felé tele vannak. Pisába és Rómába még átszállva is nagyon necces eljutni a szabadságom alatt.
Na sebaj, gondoltam és a térképre illetve az internetes keresőprogramra ránézve eldöntöttem, hogy elmegyek Tbilisibe. Az Európa és Ázsia határán fekvő Grúzia nagyon szép az évnek ebben a szakában. Legalábbis a világhálón elérhető úti beszámolók alapján.

Azt, hogy a grúzok is a Mi Fajtánk közzé tartoznak-e még nem tudom. De majd Augusztus közepe felé tisztázódik ez is. 

Csahmed